Vincent Belorgey (a.k.a Kavinsky) közel 10 év után visszatért! A hibernált állapotban levő francia elektro-guru tavasszal jött ki 2., "Reborn" c. nagylemezével. Egy olyan előadóról és zeneszerző/producerről van szó, akinek a hangzásvilága iszonyatosan meghatározta a 2010-es évek '80s-'90s retro hullámát, ezzel együtt megágyazott olyan nosztalgikus feelingekre épülő produkcióknak, mint a Kung Fury, vagy éppen a Stranger Things.
Nem mond semmit a "Kavinsky" név??
Na, hallgasd meg akkor ezt:
Megvan, ugye? A hangzás azért ismerős?
Ő egy francia DJ-producer, akit szinte mindenki (én is) a Ryan Gosling főszereplésével készült “Drive” elhíresült betétdaláról, a “Nightcall”-ról ismer (linkelve fent). De azért ennél sokkal érdekesebb előadó (és szerintem nem one-hit-wonder), akinek a legendája (igen, ilyenje is van neki) bőven rejt még érdekességet, kulturális hatása pedig megkérdőjelezhetetlen.
Mielőtt tovább olvasol: íme egy 5 számos alap lista Kavinsky munkásságából, hogy átjöjjön a feeling:
Ez az írás eleinte Kavinsky visszatérő albumának a bemutatója lett volna, de kapásból cikk-trilógiává mutálódott, mivel magam is meglepdőtem, mennyire keveset tudok az alkotóról.
- Az I. fejezet -az alapinfókon túl- arról a zenei és kulturális háttérről igyekszik infókat adni, amiből indulva hősünk nagyot alkotott.
- A II. fejezet foglalkozik a stílusalkotó hangzásával/ vizuáljával, legendájával és az 1. feltámadásával
- A III. fejezet a 2. feltámadás, tehát a 2022-es "Reborn" album bemutatása lesz.
Mivel én magam is meglepődtem, mennyire nem ismerem a palit, úgy gondoltam, talán érdemes alaposabban körbejárni azt az alkotót, akinek a számait, és az általa alkotott stílust -gyakran nem is tudatosan- szabályosan zabáljuk az utóbbi években. Legyen az filmzene, tematikus Parkos buli, vagy csak éjszakai vezetés, Kavinsky szelleme túszul ejtette a közízlést. A bejegyzések során fény derül Kavinsky szerepére a modern elektronikus zene alakulásában, szó lesz a Stranger Things-ről, David Guettáról és Vangelisről, a (szerintem) legszebb nevű francia dj-producerről, vagyis Guy-Manuel de Homem-Christo-ról, kettétört Ferrarikról, zombikról és egy csomó másról.
Szóval járjuk körbe a Kavinsky-jelenséget, hogy értsük, ki is tért vissza a halálból majd egy évtized “síri csend” után!
I. A kezdetek
Akkor pár szó elöljáróban Vincent Pierre Claude Belorgey-ről (művésznevén Kavinsky), a francia újhullám zombijáról, aki 10 év után újra életre kelt (habár nem a mostani az első feltámadása….).
Általában így látjuk Kavinsky-t
Vincentről elég nehéz infókat szerezni, köszönhetően annak, hogy alig van bármiféle elérhető interjú vele, ami ne a friss albumáról szólna (ami van, azt is kb. széttrollkodja).
A social médiát sem nyomja úgy, mint bármelyik gimis tini: Youtube-on kb. 150 000 követője van, ennyit azért manapság egy tisztességes tizenéves videós “Pizza challenge”-dzsel is össze szokott szedni. Tudom még fokozni: az instán 2021-ben volt az első bejegyzése.
És majd látjuk, hogy nem a nyilvánosság kerülése az egyetlen közös pontja a Daft Punkkal.
Gyors összefoglaló Kavinsky diszkográfiájáról
A wikipédiás alapadatok túl sok ismétlése nélkül azért fontos elmondani hogy Vincent Párizs környékén született 1975-ben. A zenéléssel sosem volt közvetlen kapcsolata: 12 éves korában zongorázott összesen kemény 6 hónapig, de mivel a kedvenc TV sorozata pont abba az idősávba került át, így abbahagyta a zenesulit (a gyerekkori TV műsorok hatásának később lesz még szerepe!).
A zenei pályafutása tehát nem a szokványos módon indult: alkalmi melók mellett videojáték- és filmmaratonok között élte franciásan léha 20-as éveit. Eddig akár bármelyikünk magára ismerhetne…
A fordulat akkor áll be a sztoriban, amikor egy barátjától kapott egy lepattant Macintosh-t és azon épp fent volt a legendás zenekészítő szoftver, a Logic korai verziója. 2003-at írunk ekkor. A barát amúgy Vincent lakótársa, egy Quentin Dupieux nevű fiatalember volt, aki Mr. Oizo néven elég ismert producer és kevésbé ismert filmrendező volt/lett.
Hogy ez miért fontos?
Mert a Logic az első olyan szoftverek között volt, ami lehetővé tette a plug-in hangzások használatát: tehát olyan művészek zenekészítését is, akik amúgy nem tudtak analóg hangszeren zenélni. Ezek helyett a szoftver "szintetikus" hangszereit, mintáit tudták használni.
Ebből fakadóan Vincent teljes zenei outsiderként például a 2022-es, új albumig nem is használt analóg szintit (!!!), csak plug-in-ként (főként a Yamaha DX7) a hangját.
Szóval a mi Vincentünk kapott egy leharcolt Mac-et barátjától, Mr. Oizo-tól, rajta a Logic-kal és elkezdte nyomogatni. A többi pedig történelem, és ez itt tényleg nem túlzás!
(Nagy)közönség előtt zenélni csak 2005-ben kezdett, amikor már elmúlt 30. Újabb jézusi párhuzam a feltámadás mellett, véletlen volna? Akár csak Isten fia, Kavinsky is megörvendeztette a népet, bár üdvözülés helyett “csupán” 1-2 világslágert és egy új műfajt hozott létre…
*Amúgy akad még pár híresebb zenész, akinek 30 felett sikerült betörnie: Bill Withers 32 évesen debütált az “Ain't No Sunshine”-nal, 2 Chainz 36 évesen lett sikeres szólóelőadó, de Amanda Palmer, Willie Nelson és a jazzlegenda Thelonius Monk is jócskán túl volt a 30-on, amikor a zenetörténelem színpadára lépett. Szóval senki se csüggedjen, még bármi lehet!*
2005-ig Vincent leginkább csak saját és barátai örömére "viccből" zenélgetett, az első kiadott anyaga, a Teddy Boy kislemez 2006-ra tehető. Már ennek a hangzása (és borítón látható látványvilága) is eléggé egyedinek tűnt akkoriban. Hát még az ezt követő kislemezeké...
Már az első cuccokból (playlist fönt) is kitűnik ez az óriási, lüktető retrobomba, amit full indokolatlannak érezhetünk például 2005-ből, de mégis nagyon működik, elkap. Mi ennek a gyökere? Járjuk ezt körül!
II. A francia elektrokavalkád, avagy a French Touch-polip csápjai
Nem, a “French Touch” nem valami abberált szexpóz, hanem a ‘90-es években (is) bimbózó francia elektronikus zene egyik nagy hatású ága, amely a House-Tech House elektronikus irányzatok sarja.
Szokás szerint messzebbről indítok, hogy lássuk azt a buja őskörnyezetet, ahonnan Kavinsky sz(t)árbaszökkent (Geszti Péter huncut félmosolya vagyok):
Szóval az alaphelyzet: 90-es évek, Párizs, elektronikus zenék. Kavinsky tizen-huszonéves aktív médiafogyasztó: orrba-szájba zenéket hallgat, filmeket néz és éjszaka lóg a haverokkal a gall fővárosban. Milyen hatások érik?
Már fiatal kora óta nagy rajongója a popkultúrának (ezt jól mutatja, hogy a karján van egy Survivor "Eye of the Tiger" tetkó és hogy a kedvenc filmje a Terminátor). Emellett mindenféle könnyűzenét fogyaszt a populáris szcénából.
A francia nyelvű könnyűzene alapból is domináns volt a populáris zenei életben: 1970-től 1980-ig a legtöbb Eurovíziós győzelmet francia nyelvű dalok aratták, emellett tombolt a funk, az eurodisco és a synthpop.
Az országban természetesen iszonyatosan nagy hagyományokkal bír az elektronikus szcéna szinte mindenféle ága, ami nem csoda, ha ilyen szintikirályok hemzsegtek az országban akkortájt:
- Jean Michel Jarre,
- Vangelis (rip), aki akkoriban Franciaországban tanyázott,
- Giorgo Moroder, aki szintén sok időt töltött itt
Ezek a faktorok tehát remekül megágyaztak a 90-es évek francia hobbizenészeinek: tulajdonképpen az arra fogékony amatőr zenekészítőknek az underground elektronikus szcéna annyira alap lehetőség volt Gallhonban a 90-es években, mint kb. nálunk a “magyaralterzenekarcsinálás”. Pláne a technika újításaival (ugye például a Logic).
Ilyen volt house francia ágazata, a French Touch is, amely eleinte az undergroundban burjánzott, de igen hamar berobbant a világ zenei fogalomtárába: szignifikáns, talán a hazai közönség által is ismert képviselői például a Modjo, a korai Justice és Daft Punk lemezek, illetve érdekes, de napjaink egyik sztár Dj-je is innen indult.
Igen, nem más, mint David Guetta. (Érdemes ráhallgatni a korai zsengéire, megdöbbentő azoknak, akik (hozzám hasonlóan) a “Sexy bitch”-en meg a “Memories”-on nőttünk fel).
Nagy OFF, de amúgy mi ez a félhosszú haj-mánia a francia dj-k között?
Félhosszú hajú FT dj-parádé (balról jobbra: David Guetta; a fiatal orbán Viktor és Presser Gábor öö vagyis a Justice; Kavinsky; SebastiAN; Guy-Manuel de Homem-Christo (Daft Punk))
Szóval a kagylófalóknál tombolt az elektronikus zene, amelynek a föld alól kinőve a 90-es évekre a FT lett a zászlóshajója.
A French Touch gyökerei egyértelműen az 1970-80-as években terjengő funky-disco láz darabjai, melyek a '90-es évekbe lettek átemelve. Általában lényegesen kevesebb vokállal, repetitív, sokszor robotikus szövegekkel, és persze a technika új effektjeivel operálnak, a szétloopolt dalok a monotonitásuk ellenére is valahogy eléggé beszippantanak.
Összeraktam ide egy 5 számos FT listát, hogy legyen valami elképzelés a stílusról. Szerintem a legismertebb track a "Lady" a Modjo-tól, vagy az "Around the World" a Daft Punk '97-es "Homework" lemezéről, amelyek tökéletesen reprezentálják a műfaj sajátságait:
Így robbantak be a klasszik robot hangok, az igencsak rövid loopok, a phaser-es összefonódó szinti- és dobeffektek, emellett jellemző a fokozatos építkezés, na meg persze megjelennek a mintázások a hőskor zenei alapjaiból.
Akkor gondolhatnánk, hogy mivel az említett előadók szinte évre pontosan Kavinsky kortársai és szintén Franciaországban tevékenykedtek, Vincent Belorgey is ezeken nőtt fel és fiatalként beilleszkedve a FT előadók sorába kezdett el zenélgetni. De ha meghallgatjuk az anyagait, az levágós, hogy nem igazán hasonlít sem a Daft Punk, sem a Justice akkori hangzásvilágára.
Igen, jól sejtitek: Kavinsky új stílusban alkotott, amit az utókor neki (is) tulajdonít, de saját bevallása szerint ő maga akkor még ezt nem igazán ismerte fel. Vagyis inkább nem érdekelte. Ezt nevezzük mi ma Synthwave-nek (Itt egy remek rövid összefoglaló a Synthwave alakulásáról).
A (francia) Synthwave első képviselői, mint Kavinsky és College, bár közeli kapcsolatban voltak a ‘90-es évek French Touch /French House képviselőivel, de maga a stílus nem feltétlen eredeztethető innen, amennyiben a szigorú zenei /zenetörténeti családfát vizsgáljuk (itt lehet böngészni, akinek van kedve).
Csakhogy ők pont szartak az ilyen dobozolásra, így a való életben Synthwave is organikusan fejlődött ki az akkori francia elektro-kavalkádból anélkül, hogy feladta volna a saját stílusát. A termékeny fúziót alátámasztja a tény, hogy a jövőben rengetegszer keresztezték egymás útját olyan FT előadókkal, mint a Daft Punk vagy a Justice turnék, kollabok, klippek során.
Kavinsky sikerére nem kellett sokat várni: már az első EP-je is tartalmaz kultikus dalokat, a megjelenés után 1-2 évvel pedig a French Touch nagykutyái is felfigyeltek az akkor még kevésbé ismert zeneszerzőre: olyannyira, hogy 2007-ben a Daft Punk "Alive 2007" lemezbemutató turnéja során RATATAT(akit ebből a slágerből egész biztosan mindenki ismer) és SebastiAN társaságában vett részt olyan koncerteken, mint a legendás “piramisos” Los Angelesben. A következő években Kavinsky a Primavera Sound és az Oxegen fesztiválokon is játszott, majd a Coachellán is fellépett. És hol volt még ekkor a “Nightcall”...
A Daft Punk tolja egy szerényebb LA-i bányásznapon
Apropó, Nightcall: kötelező ugye megemlíteni Kavinsky legnagyobb slágerét. Első, érdekes infóként kiemelném: a Nightcall kiadásakor és befutásakor (2010-'11) Kavinskynek még mindig nem volt nagylemeze! (Ez manapság nem lenne feltűnő, de akkor azért elég ritka volt). Ennek ellenére a "Drive" c. film készítői felfigyeltek rá.
A 2011-es "Drive"-ban felcsendülő betétdal világsikert hozott Vincentnek. Az iszonyatosan eltalált hangzás nem kis mértékben köszönhető a Daft Punk “aranyemberének” (érted, ő viseli a legendás arany sisakot a duóból),Guy-Manuel de Homem-Christo-nak, aki segített a készítésben. Az igazi French Touch csápjai tehát idáig is elérnek...
Érdekesség, hogy a sláger nemcsak a “Drive”-ban tűnik fel, de a szintén 2011-es (szerintem méltatlanul alulértékelt, McConaughey által fémjelzett) “Lincoln Lawyer” egyik jelenetében is meghúzódik a háttérben, így ez a megjelenése pár hónappal megelőzi a dalnak világsikert okozó “Drive”-os szereplését. Itt amúgy a Synthwave másik nagy alakja, Collage zenéje is feltűnik. Kavinsky saját beaválása szerint felsikoltott a moziban, amikor a főcím alatt felcsendült az ikonikus nóta- a közönség ezt persze nem díjazta.
De most mondjátok meg, nem ez mindenidők egyik legjobb VEZETŐS filmrészlete?
(mondtam már, hogy imádom a Coub-ot? jó az eredeti amúgy itt van és tényleg ütős.)
Fun fact: Vincentnek van azért régebbi kapcsolódási pontja is a filmiparhoz: több alkalommal is színészként bukkan fel néhány 2000-es évek eleji francia filmben (IMDB).
III. A Synthwave: a régi az új?
Na de mi visz rá egy embert 2005-ben, hogy felfeküdjön egy 80-as évek retro-szinti hangzású életpályamodellre?
Először is fontos leszögezni, hogy bár nagyonnagyonnagyon úgy tűnhet, de a Synthwave nem a 80-as években alakult ki, hanem a 2000-es évek előadói által született meg, mint önálló műfaj. De miért hangzik akkor úgy, mintha kereszteznénk a Miami Vice, a Robotzsaru és a Kickboxer soundtrackjét?
Egyszerű: mivel az első Synthwave "producerek" (pl: Kavinsky) full amatőr hobbizenészek voltak, "just for fun" régi, akár saját gyerekkorukat meghatározó mintákból pakolgattak össze zenéket. Ez a gyerekkor jellemzően a 80-as éveket jelenti, tehát az akkori zenék és filmes hangzások kerültek be a saját anyagaikba. Na ez a hozzáállás egy nagy ellentét a FT éllovasaival, a Daft Punkkal vagy a Justice-szal szemben, akik viszont ízig-vérig zenészek voltak és akartak is lenni, tehát eléggé komolyan vették a dolgot. Kavinsky pedig csak szórakozott és pont beletalált.
Azért nézzünk rá a műfaj igencsak beszédes elnevezésére is: azt még a süketek is hallják, hogy nyilvánvalóan a szintetizátor, mint alaphangszer elengedhetetlen ehhez a soundhoz ("synth"), a “wave” meg nemcsak a stílus hullámszerűen elöntő sikerére, hanem valószínűleg az arpeggiok-ra, tehát a tört hangzatokra is utal.
A szó az olasz arpeggiare=hárfázás kifejezésből ered. Ennek megfelelően az arpeggio alapvetően az akkordok hangokra való szétbontását jelenti, amit nyilván a hozzáértők még cifráznak plusz effektekkel. Így jön létre a hárfa-szerű hangzás, amelyek helyes kombinálása a megfelelő effektekkel olyan építkező szinti futamokat alkot, hogy az halálos retrosokk-kombókat szül. Ezt a szemfülesebbek lépten-nyomon felfedezhetik például akár a Stranger Things háttérzenéjében is. Akit ez bővebben érdekel, itt egy remek szemléltető videó az akkordok és arpeggiók viszonyáról (3:27-től van a váltás).
Egy arpeggio-menet
De a Synthwave más miatt is rendkívül érdekes: vagyis hogy miért beszélünk még 20 évvel a kialakulása után is róla? Miért van ennek az egésznek olyan szintű reneszánsza, hogy erre a hangzásra sorozatok, slágerek és filmek tömege épül fel?
Szerintem azért, mert a Synthwave hiába csak egy zenei stílus, tulajdonképpen egy allegórikus audovizuális tripbe képes repíteni bármelyik hallgatót.
Ez azt akarja jelenteni, hogy a Synthwave dalok sokkal nagyobb hatékonysággal törnek be a hallgatók agyába és a stimulálják a nép kollektív tudattalanjában a 80-asok flashbackjeit, ami valamiért kiemelkedően ingergazdag időszak volt.
Teszteljük: becsukod a szemed és berakod ezt a számot a fülesbe: neonfények, száguldás, régi sportkocsik, Vice City flessek, még több száguldás és akciófilmek jelennek meg, függetlenül attól, hogy mikor is született a hallgató. Olyan, mintha bevennél egy LSD-t, ami több liter “neon-guilty-pleausre és a retro-akciófilm-zene” koncentrátumban ázott hetekig.
Ilyen erős és ösztönös komplex hatásra szerintem kevés zenei irányzat képes (bármiféle drog nélkül). Közhelyesen azt is mondhatnánk: A Synthwave egy ÉLETÉRZÉS!
És itt húzott nagyot a műfaj, mert telibe trafálta több generáció ízlését: ez mondjuk nem volt nehéz, mert a Synthwave nem vállalt kockázatot: alapvetően a már jól ismert és rettentően népszerű médiatermékek újrafelhasználásán alapul. Ezt úgy kell érteni, hogy a Synthwave előadók a 80-as, 90-es évek nagy filmjeiből, slágereiből nyertek ki mintákat, amiket okosan beépítettek a számaikba.
Tehát ami alapból is népszerű volt és több generáció is szerette, az miért ne ütne nagyot kicsit átdolgozgatva zeneként? (lásd ennek egy alap gagyi változatát: neccparty). Emellett Kavinsky esetében kihagyhatatlan a “szerencse” (Nightcall esete) és a “jókor volt jó helyen” faktor is, mivel a korai próbálkozásai egybeestek a Myspace hőskorával, ami jó táptalaj volt a 2000-es évek előadóinak közönségszerzésre. Emellett pedig "korpa közé keveredett" és hamar együtt turnézott a nagyokkal.
Mint az már említésre került, a Synthwave a 2000-es évek elején indul, pedig a 80-90-eseket idézi meg. Igen innen ered, de mégis, az igazán népszerű Synthwave előadók ezeket az éveket fiatalként élték át: az akkor szerzett ingereik jelennek meg a trackekben, melyek soundját bontott téglaként építették be a saját hangzásvilágukba.
IV. Műkincstolvajok: mintázás a Synthwave-ben
Általánosságban a stílus zenei alapjait tehát a 80-as évek soundja adta: (szándékosan használom a "sound" szót a "zene" helyett, mert itt mindenféle hangokról van szó):
a korszak kezdetleges videójátékainak ma már aranyosan egyszerű, bites zenei alapjai, a Blade Runner, Robocop, Miami Vice, Tron vagy a Halloween (John Carpenter szintijeivel) filmek hangzás és látványvilága, zeneileg pedig a kor elvontabb elektronikus projektjei (Tangerine Dreams, Kraftwerk), a népszerű eurodisco, pop utórengései (by Moroder) és nem elektronikus, kísérletezős elhajlásai (pl. a rövidéletű “Space” space rock banda munkássága) alkották olyan extra hatásokkal, mint a két európai szintikirály Jean Michel Jarre és Vangelis zenéje (utóbbi kettő szintén nagy DX7 használó, amit Kavinsky is mintázott).
Az említett popkulturális hatások nem csak tudatallati inspirációt jelentettek a zenészeknek, hiszen a mintázás igen nagy teret nyert a '90-es évektől kedződően. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy egy zenéből kimetszett hangot, szakaszt, jobb esetben sávot, vagy sávokat felhasználsz, és ezt beleépíted a saját zenei alapodba. Ez néha annyira jól sikerül, hogy szinte felismerhetetlen az eredeti forrás, de néha inkább csak simán lopásgyanús. A mintázásról bővebben itt.
Hogy ez lopás-e vagy sem, azt nyilván nem lehet eldönteni, de egész biztos, hogy a sample-ök megjelenése és szakszerű felhasználása stílusokat meghatározó eszköz lett a vájtfülű producerek kezében (akár a hiphopban RZA (Wu Tang), vagy J Dilla (Slum Village), akár az elektronikus zenében Kavinsky, David Guetta, akár később a kettő keverékében Kanye, vagy Weeknd, hogy csak pár példát említsek).
A Synthwave esetében azonban teljesen felesleges a mintázás etikai oldalát vizsgálni, hiszen bevallottan nem adja magát elő egy zsírúj, eredeti műfajnak, hanem a 80-asok atmoszféráját akarja elhozni, csak más eszközökkel. És ez nem csak más zenék felhasználását jelenti, hanem mindenféle zaj, effekt, filmes dumák beemelését is.
Akit ez bővebben érdekel, irány a Youtube és ha kiváncsi vagy kedvenc slágereid eredetére, akkor ez az oldal neked való: Whosampled.com. Nem árt néha tudni, hogy Lady GaGa melyik magyar komolyzenét használta fel, vagy esetleg Britney melyik indiai szappanopera főcímdaláért nyúlt vissza slágerei esetében…
Na de akkor lássuk, mit is használt Kavinsky:
Saját elmondása szerint a 80-as években felnőve egész nap TV-zett, a 90-es éveket sima fizikai munkásként tolta le, miközben napokat videójátékozott és filmezett végig.
Ez meglátszik szinte minden számán: első nagylemezének címe és címadó dala az “OutRun” (2013), amelyet az 1986-ban piacra dobott SEGA OutRun videójáték nevéből kölcsönzött. Nem csoda, hogy a Synthwave Kavinsky-féle ágát a dinamikus vezetés (lásd még: Btk.:gyorshajtás fejezet) aláfestő zenéjeként OutRunnak is nevezik.
És hogy konkrét példát említsünk hanganyagok beemelésére: Kavinsky “Rampage” c. száma egy Dragon BallZ harcjelenet aláfestőzenéje, vagy az “Endless”, ami pedig egy SuperNintendo játék, a Secret of Mana főcímdalának mintájából épül fel és így tovább...
A "Grand Canyon"-ban egy Kano-Ikaya Seki 80-as évek italodisco trekk tűnik fel, a "Blizzard" pedig egy Eric Charden dalból származik, ami a San Ku Kai japán ‘80s sci-fi sorozat betétdala volt.
Érdemes ráhallgatni ezekre, mert tényleg elég könnyen felismerhető motívumok. Tulajdonképpen a mintázások miatt Kavisnkyt érték is kritikák, de eredeti retrót nagyon nehéz produkálni, az biztos.
Ez tulajdonképpen talán egyedül a "Nightcall" és az "Odd Look" c. számok esetében sikerült, amelyek úgy tudtak '80s életérzést kiváltani, hogy nem használtak semmilyen mintát a zenekészítés során. Amúgy ezek Kavinsky leghallgatottab számai is egyben.
Nyilván ehhez a csillagok szerencsés együttállása, illetve a remek produceri segítség is kellett a Daft Punk-oldalról.
Komoly lépés innentől kezdve az a vállalás, hogy a 2022-es "Reborn" albumon már nem szerepel hasonló mintázás! De erről majd a III. fejezetben.
Lényegében az látható, hogy a Synthwave tulajdonképpen, bár a French House spinoffjaként kezdte, napjainkra egyértelműen mestere fölé nőtt.
Ha ezek után is azt gondoljátok, hogy túlzás Kavinsky-nek ilyen komoly, médiapiacra és kultúrára gyakorolt hatást tulajdonítani, akkor nézzünk pár esetet, hogy kik is tartják példának a zenéjét:
gondoljunk csak a már említett Stranger Things hangzásvilágára: a betétdalokon (tehát a film elkészítése előtt már elkészült zenék (pl: Kate Bush: Running up that hill, The Clash: Should I stay...)) kívüli fimzenéket Kyle Dixon és Michael Stein (a "S U R V I V E" nevű texasi szintibanda tagjai) rakták össze. Saját bevallásuk szerint igen nagy inspiráció volt Kavinsky zenéje, mégha Kavnisky egy darab betétdallal sincs képviselve a soundtracken. Hasonlóképp ismeri el mesterének Mitch Murder, a Kung Fury zeneszerzője. A remek soundtackjéről híres Turbo Kid retro-posztapokaliptikus BMX kalandjainak (tulajdonképpen egy trash Tron változat) zenéjét szolgáltató Le Matos szinti-formáció is bevalottan a már említett "OutRun" stílusban alkot, amit ugye Kavinsky "alapított".
Emellett Vincent Belorgey zenéi beépültek olyan flagship videójátékok soundtrackjébe is, mint a GTA IV és a Gran Tourismo V. Asszem ezek után nem kell magyarázni a bizonyítványt...
Ha idáig eljutottál, Gratulálok! Ezzel a tudással már lehet csajozni!
És lassan jöhet a II. FEJEZET!
C€ YOU SOON!
A sorozathoz felhasznált cuccok:
Kavinsky Opens Up About His Survivor Tattoo, Skrillex Movie Dates - SPIN
(3) Kavinsky Interview - YouTube
Ishkur's Guide to Electronic Music
Kavinsky – ‘Reborn’ review: French producer gets back behind the wheel (nme.com)
The Plot Thickens in Ferrari Crash - Los Angeles Times (latimes.com)
22 Musicians Who Made It After 30 - Ari's Take (aristake.com)
Revisiting the Drive Soundtrack: A Longform Article (vehlinggo.com)
Kavinsky – Retro Synthwave (retro-synthwave.com)
Lifelike Interview – Retro Synthwave (retro-synthwave.com)
Kavinsky – az újjászületés felé vezető út pálmafákkal és neonfénnyel van kikövezve - 4BRO.hu
Album Review: Kavinsky - Outrun / Releases / Releases // Drowned In Sound
Giorgio Moroder Announces First Ever Live Concert Tour (udiscovermusic.com)
The Weird, Wild Saga of Gizmondo, Part 1 | The Drive
whosampled.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
