Ez a rövid kis koncertbejegyzés 2 részből fog állni: az egyik szakasz szól majd ténylegesen az Analog koncertjéről, míg a másik inkább bizonyos tapasztalati koncert-etikett ügyeket érint, amelyek a varázslatos Kobuci adottságainak köszönhetően igencsak nagy hangsúlyt kaptak szombat este.

 ---

Szóval én rettentően szeretem az Analog Balaton zenéjét, ebbe nem is mennék bele mélyebben, mert a csapból is ők folytak (hála Istennek) az elmúlt fél évben. A srácok nagyon működnek, érezhetően eltaláltak valami olyan akupunktúrás triggerpontot a 35 év alattiak fülkagylójában, ami mindenkinek rendkívül beüt (volt már ugye azért pár ilyen, mint a Galaxisok: A teljesség felé, vagy talán a Carson Coma a mostani fiataloknak).

Ez tehát a szokásos párkapcsolat-szorongás-depi-buli-feloldás-elfojtás-tudatállapotmódosulás és egyéb generációs ügyek kibontását jelenti főként. Ami plusszban kiemelendő, hogy ők a fasza zene mellett -akarva, vagy akaratlanul- végigvittek még egy elég fontos dolgot: az igényes elektronikus zenét kedvelők halmazát és a szövegközpontú alterrajongókat sikeresen egy nagy unióba rendezték a koncertjeik erejéig; ilyen egyesítést Szent István óta nem láttunk ebben az országban, szóval le a kalappal!

Én eddig 3 koncertjükön voltam a fűővárosban és mind a három igen nagyot szólt. Amiért különösen vártam a Kobucis estét, az az volt, hogy végre elindult a szabadtéri szezon. Eddig ugye az Akvában, az a38-on és a Turbinában hallottam a srácokat és mindig kegyetlenül nagy bulit csaptak. De ugye fullsötét, telefüstgépezett klubokban ezt 'könnyű' elérni, sokkal jobban kiadják a vizuálok, és talán a hangzás is teltebb beltéren.

Na de mi a helyzet az iszonyatosan hangulatos, izzósorokkal díszített óbudai kastélyparkban? Ott is lehet borongani, majd felszabadulni és őrülten nyesetni? Vagy elveszi a produkció élét a túl idilli környezet?

Mély barázdák karmolása folyamatban (sincojim)

A zenei részről nem is nagyon írnék többet, tök felesleges: kurva jó és kész. Maximum annyit jegyeznék még meg, hogy az új albumról is toltak egy dalt, és bár úgy olvastam, hogy ennyire borongós szövegek már nem valószínű, hogy jönnek, mint amilyenek a “Lent” albumon voltak, ez a track annyira azért nem lógott ki nekem a sorból. Az alapban én elhúzott, kicsit synthwave-es bassline-okat véltem felfedezni, de simán lehet, hogy csak beképzelem. Szóval várós az új anyag is, de asszem ha ugyanezt csinálnák 100 évig, akkor se tudnánk nagyon megunni.

Tehát a koncert hangulata és a hangzása/vizuálja is nagggyon rendben volt.

A megvadult nyesetés állatorvosi lova

---

Számomra inkább a küzdőtéren volt 1-2 zavaró tényező, ami jól mutatja a Kobuci hátulütőjét: kicsi a tánctér. Nyilván, ahol pogo van, ott a természet erői elrendezik a sorokat, de itt ugye nagyon nem ez helyzet. 

Engem kétféle ember vett körül döntően:

• az egyik, akit látszólag kurvára nem érdekelt a zene, de azért ott kellett lennie és folyamatosan forgott hátrafelé, hogy megnézze, hozzák-e neki a sört a haverjai, akik konstans ki-be mászkáltak a “helyükre”. Mármint, mintha lenne helyük egy állókoncerten…

Ezt tök jó lenne helyretenni, mert kurvára kizökkentő, pláne egy ilyen koncerten, ahol talán igen mélyen lehet azonosulni a szövegekkel. Illetve, miért nem lehet feltankolni a koncert előtt? A kedvencem, amikor rövideket hoztak be a küzdőtér közepére, nyilván végiglocsolva 3-4 embert egy kis Unicummal.

• A másik figura, aki mellettem tenyészett olyan, arc volt, aki iszonyatos nagy helyet igényelt. De nem az extrém testméretei miatt, hanem a horizontális síkon történő elmozdulása volt nagy: értsd: nagyon szarul táncol, de kurva lelkesen. Ami nem lenne baj, csak a kis tánctér miatt annyira összezsúfolódtunk, hogy így néha kicsit kellemetlen volt. Na én ettől a sráctól több érintést kaptam az este folyamán, amit az elmúlt 6 hónap alatt összesen bárkitől (ami azért -valljuk be- szomorú). 

És még egy extra ínyencség: az elmúlt időszak leghosszabb és legszenvedélyesebb smárolását az Acid (!!!!44!) alatt figyelhettem végig testközelből ::DDD. Hiába, a szerelemnek nincs szüksége időzítésre...

Na nem akarok azért nagyon picsogni, én sem vagyok szent, és bár viszonylag távol áll tőlem az elektronikus zenei szcéna, de belőlem is olyan mozdulatokat csalogattak ki az elvadult droppok, hogy időnként stroke gyanúja is felmerült. Ez az ú.n. “NYESETŐ” részeknél fordult elő, mint amilyenek pl. a Shaman véget nem érő loopjai:

És itt szeretnék is köszönetet mondani az Analog Balatonnak, mert én tőlük tanultam ezt a csecse szót! Örök hála! Plusz öröm, hogy egy darabig a keverőpult mellett állhattam és testközelből láttam Dexter mágust munka közben (aki simán nyomhatna Oh Babarral egy kölcsönös hasonmásversenyt).

Mindent összevetve: kőkemény nyesetések és lépegetések zajlottak az első olyan nyári estémen, amit már hónapok óta flesseltem: tehát amikor először rövidujjúban dönthetsz magadba egy vicét és üvölthetsz valami olyat, amit amúgy talán még otthon sem mernél.

C€ YOU SOON!