Kavinsky: egy jól működő francia elektronika (3.)
III. Fejezet: Kavinsky: Reborn (2022)- A feltámadás

 

Szóval eljutottunk, a Kavinsky poszt-trilógia befejező részéhez. Ha leküzdötted az első és a második részt, őszintén gratulálok! És akkor most beszéljünk az új albumról. De persze előtte pörgesd le itt:

 

Röviden vázolom a poszt szerkezetét: rövid bevezető után kiemelek pár trekket (a langyit, a slágert és a legjobb flesst), majd kitérek pár bekezdés erejéig a közreműködők listájára (ami van annyira érdekes, mint maga a lemez).

 

Szóval, mint az előző posztokból is kiderült, Kavinsky utolsó nagylemeze óta -2013- az előadó lényét szinte teljes csend övezi. A korábbi dalok azért pörögnek, a bulikban felcsendülnek a legikonikusabb nóták, de az inaktivitást nem csak az új zenék hiánya mutatja:

Kavinsky utoljára 2014 nyarán lőtt meg fesztiválozós turnékat, azokat is főként hazai pályán, Franciaországban, azóta tényleg elvétve lépett csak fel.

Ez egy szempontból kiemelkedően érdekes: a 2010-es évek második felében a 80’s retro és ezzel együtt a synthwave szinte sosem látott népszerűségnek örvendett. De minek is ide a múlt idő: gondoljunk a Kung Fury-ra, a Stranger Things-re, a Ready Player One-ra vagy a Cobra Kai, Robocop és Szárnyas fejvadász remakekre.

A világ tehát tele volt/van tematikus bulikkal, neonfényekkel meg szintifutamokkal, ennek ellenére az a személy, aki az erre áhítozó tömegeket audiális szempontból ki tudta volna szolgálni, nem mozdult: a zombi visszaszállt a sírba, hogy aztán 2021-ben a nagy büdös semmiből dobjon egy ilyet a Twitterre:

 

Ennek megfelelően 2022 márciusában jött is a “Reborn”.

Az album címéből is látszik és Kavinsky is többször lenyilatkozta: ez a kiadvány nem az "OutRun" zsáner folytatása lesz, hanem tényleg újjászületve akar kitörni a saját maga által alkotott skatulyából, az éjszakai vezetős zenék és a retrofétis ketrecéből. És tényleg megpróbálta.

 

Amiről az eddigi posztokban nem volt szó, az a kiadó kérdése: bár egyből rávághatnánk, hogy Kavinsky, akár a legtöbb fain, French Touch gyökerű előadó (Justice, Mr. Oizo, SebastiAN, Cassius, DJ Mehdi stb.) -az ex-Daft Punk manager, Pedro Winter által alapított- Ed Banger Records kötelékéhez tartozik, de mégsem: sosem adott ki náluk semmit. Ebben az értelemben is különutasnak számított, mivel a Fool’s Gold és a Record Makers szárnyai alatt dobálta ki a cuccait.

 

Na de igazából lassan rátérhetünk magára a lemezre. Az előző és egyetlen nagylemezt, a 2013-as "OutRun"-t -bár stílustörténetileg mindenképpen sokszor hivatkozott mérföldkő synthwave berkekben- az általános kritika nem kényeztette el. Sokszor megkapta, hogy unalmas, sok a mintázás, és a retro faktoron kívül nincs benne semmi egyéb, kiemelendő hatás.

A sokéves csend utáni visszatérés tétje tulajdonképpen az volt, hogy Kavinsky visszanyúl-e a már megszokott ‘80s-retro szintikhez, vagy megpróbál csavarni egyet a sztorin és betörni a nagybetűs mainstreambe, ezzel feladva kicsit a saját stílusát.

Az előbbi a könnyebb út, de az utóbbira is egész sok példát látunk, amelyek hasonló közegből indulva nagyot robbantak: a Daft Punk (RAM lemez Lose yourself to Dance, Get Lucky számaival), a Justice, vagy az előző posztban említett The Weeknd is, akinek a beatjeiben sokszor felfedezhetünk zordabb synthwave/retrowave húzásokat. Nem hiába csináltak közös számot 2013-ban a kanadai debütalbumára. Csakhogy azóta The Weeknd a világ legnépszerűbb előadója lett, Kavinsky pedig konkrétan eltűnt.

A nagytesók zenei fordulatának ismeretében talán nem meglepő, hogy Kavinsky szintén megpróbál  nyitni a mainstream felé. Ezt tükrözik már a producerek nevei is:

  • egyikük Gaspard Augé, a Justice egyik tagja,
  • mellette pedig Victor le Masne tevékenykedett.

 

Utóbbi talán nem ismerős számunkra, pedig olyan projekteken dolgozott, mint például a "La Marseillaise" új hangszerelésének elkészítése a párizsi olimpia alkalmából. Ami azért nagyon nem egy kamu meló! Nem hiába nevezi a zenei közeg a srácot “Sound magician”-nak…

Szóval Kavinsky a biztosra ment: megvolt a French Touch gyökerű, de a mainstreambe is betört hangzás Augé-től, és a komolyzenei háttér le Masné-től. Emellett, hogy a korábbi kritikákra válaszoljon, az új album szinte kizárólag analóg szintikkel és hangszerekkel lett felvéve, és a mintázások is szinte teljesen kimaradtak

 

És hogy mi sült ki ebből?

Az albumra szerintem rettentően jellemző, hogy bár a synthwave-es groove-ok még azért megvannak, de döntően egyfajta zenei alapként, beatként húzódnak meg a háttérben, esetleg a sorvégeken érezhető valami belőlük szignifikánsabban. Igen, a sorvégeken, merthogy MAJDNEM MINDEN SZÁM VOKÁLLAL, SZÖVEGGEL RENDELKEZIK!!

Emiatt kevésbé hangsúlyos Kavinsky eredeti "személyisége" a trackek nagy részében. Persze azért itt is akad pár olyan szám, amire őrült mód lehet száguldani a neonfényben és el tudod képzelni a Stranger Things valamelyik nyírbálós jelenetében (pl: Trigger).

Szóval a legszembetűnőbb változás a vokálok előretörése, hiszen szinte mindegyik szám közreműködővel készült (róluk majd a későbbiekben).

Az a lépés, hogy a korábbi védjegyeit, a domináns basslineokat és szinti arpeggiókat háttérbe szorította, Kavinsky a különlegességét is részben feladta, cserébe viszont a mainstream fele nagyot nyithat a jellegzetes vokáloknak köszönhetően.

Ezen a keskeny határon mondjuk nem könnyű jól lavírozni, de a streamelési adatokat megnézve nem szerepelnek rosszul album dalai: nyilván a "Nightcall" és az "Odd Look" szintjét még nem érik el (egyelőre), de a “Cameo”, a “Renegade” és a “Pulsar” elég jól megy.

Én kicsit ilyen jut is-marad is megoldásnak érzem, hogy a régi húzásokra épülő számokban (Pulsar, Trigger, Plasma) azért megvannak az erős synthwave vonalak, de már ezek is sokkal szimfonikusabbnak hatnak, mint a régi cuccok. Ezeken amúgy tényleg megérte dolgozoni és "feldúsítani"  a hangzásukat. És tényleg nem csodálkoztam volna, ha feltűnnek a Stranger Thingsben. (Talán a release időzítése sem volt teljesen véletlen...)

A dalok másik fele pedig vagy lassabb, vagy poppos-r'n'b-s vonalakat kóstolgat, ami ugye elég új sztori Vincent Belorgey kezei alól. Ezért kiszedtem 3 trekket, ami (szerintem) külön kiemelendő:

 

 

 

 A langyi: 

Szóval az a helyzet, hogy az albumon van egy zongorás (jó, zongorás-szintis) dal!! Ez azért elég szokatlan annak, aki végighallgatott legalább 3 Kavinsky-szerzeményt élete során és bármilyen képpel rendelkezik az előadóról. Valamiért kis HMDPSZ  (Háttérben meghúzódó Daft Punk szál) érzésem volt a "Goodbye"-t hallgatva:

akárcsak a RAM esetében a Daft Punk is meghúzta a váratlant, úgy Kavinsky is legalább annyira meglepően fordult a kötelező zongorás zenéhez, ami teljesen elütött a korábban képviselt stílusoktól. Ez a RAM esetében (szerintem) a "Within" volt, míg Kavinsky Withinje a "Goodbye". Ettől függetlenül amúgy ez egy teljesen oké zene, csak nekem ledobja a "Kavinsky" nevet magáról.

 

 A sláger: 

Az előző posztban UGYE volt róla szó, hogy milyen jó The Weeknd és Vincent kapcsolata, illetve az a pletyka is felreppent, hogy dolgoznak még együtt. Hát a Weeknd-es szám helyett csak egy "weekndish" trekk született: a “Reborn”-on be kell érjük Cautious Clay-jel. De ezzel semmi gond nincs, ha valaki manapság el akarja érni a top streaming mainstreamet, annak Weeknd egy remek ösvényt taposott ki. És Cautious Clay megállja a helyét a vokálsávokon. Ez a szám tényleg dörrenhet, nekem szintén teljesen stílusidegen Kavinskytől, de a klipben egy kis flashback erejéig visszatérhetünk a francia zombi mítoszvilágába, ahol az új lemez apropójából piacra dobott, iszonyat menő-limitált szériás Yema óráját is megvillantja.

 

 

 A jó fless: 

Ha az új stílust képviselő zenék közül kell választani, nekem a "Cameo" jön be leginkább, amit a feltörekvő Kareen Lomax vokáljával vettek fel. Ebben szintén van valami R'n'B*Weeknd fless, ami R-ad (xd) a trekkből. Szerintem ebben is simán benne van a slágerpotenciál és nekem itt tűnik ki igazán, hogy Kavinsky tényleg képes lehet kilépni a saját maga épített kriptafalak közül a mainstream felé.

Bónuszban a látványos és akciódús klipben felbukkannak Kavinsky kis barátai is, például a Justice 2 tagja mellett a M.I.A.-nak és Kanye-nek klipet rendező Romain Gavras, a Lenny Kravtiznek klipet rendező Mathiue Cesar, vagy éppen Alex Courtés, aki a Daft Punktól kezdve Kylie Minouge-on át a Kasabiannak is csinált vizuális anyagokat.

 

 És +1: 

Kavinsky Horizon c. száma (szerintem) nem különösebben izgalmas (de érdekes) zene, kivéve, ha nem feltételezünk egy kis HMDPSZ-t. Mert ugye miért is ne?

Az a helyzet, hogy a Daft Punk az előző évben felbomlott/visszavonult, így Kavinsky nekik írhatta ezt a trekket. Ezt pedig onnan lehet gondolni, hogy a Daft Punk utolsó nagylemezének japán kiadásának egyik bónusszáma szintén a "Horizon" címet viseli és szintén egy lassú, elbúcsúzó vibe-ot áraszt. Így azért máshogy hallgatja az ember ezt is.

 

Koklúzióként azt tudnám elmondani, hogy Kavinsky betörése a mainstreambe folyamatban van. Az albumon egyértelmű a korábbi húzós, pörgős arpeggiok háttérbe szorítása, emellett -Kavinskytől szokatlanul- szinte minden dalban van vokál rendes dalszöveggel. Ezeknek a poppossága/potenciális berobbanása a kereskedelmi rádiókban és streamingeken szerintem nem annyira szignifikáns. Kivéve persze "Cameo"-t és a "Renegade"-et, amit  a "weekndish" hangzás boostolhat. Kíváncsi leszek, hogy hogy fog menni a következő hónapokban. Utóbbi különösen jól pörög mostanában, hiszen maga David Guetta remixelte.

Személyes véleményként az a helyzet, hogy én sokkal jobban szeretem az előadókat dobozolni. Tehát ha valaki a synthwave-ben rakott le valami nagy dolgot az asztalra, akkor maradjon is ott lehetőleg, ne kelljen egy másik projektje miatt esetleg szégyenkeznem (ebben az esetben szó sincs erről, nem rossz lemez a "Reborn", csak más). Szóval én Kavinsky esetében is jobban szerettem az első EP-ket és LP-t, mint az új irányt (mégha az valóban egysíkúbb volt stílusát tekintve), de hát nem lehet egész életedben a Nightcallból megélni… És ez a törekvés azért valahol becsülendő.

 

Pitchfork 3/5
NME 60%
bpm 79%
Clash 80%
The Line of Best Fit 80%
Nekem 6,5/10

 

És akik szeretnék tágítani a zenei látókörüket, íme pár ínyencség a közreműködőkről:

 

Az albumon közreműködő énekesek/zenészek számomra általában teljesen ismeretlenek voltak. Lecsekkolva a hátterüket - a feltörekvő Kareen Lomax-on kívül- viszont kiderül azért, hogy nem kiskutyák a zeneiparban! Lássuk szépen sorban:

 

 “Reborn”- Kavinsky ft. Romuald 

Romuald Laumerjon elsőre ismeretlen név, de rákeresve: Grammy díj. Ilyenkor kezdek elbizonytalanodni, hogy nekem tényleg írnom kéne-e zenéről bármit is… Romuald amúgy vokálként korábbi Justice albumokon is feltűnik, ráadasul ugyanazon, amin Morgan Phalen is énekel.

 

 “Vigilante” , “Plasma”  és “Zombie”- Kavinsky ft. Phalen 

Morgan Phalen neve szintén nem mondott túl sokat, arcra kicsit ilyen wish-es Julian Casablancas feelingje volt. A párhuzam ugye megint a Daft Punk muzikálisabb albumával passzolhat (RAM), és Phalen is próbál nagyot énekelni a Reborn-on. 

Róla tényleg kevés infót tudtam szerválni, az viszont biztos, hogy a Diamond Nights és a Favored Nations rockzenekarok énekes-gitárosa. De hát valami kapcsolata csak van a francia electro-szcénával?  Félismeretlen new yorki-i indie bandák énekesei azért nem szoktak visszatérő albumokon énekelni, úgy, hogy a legnagyobb eredményük az, hogy egyik daluk szerepelt a GTA V-ben… 

Naná hogy van:

Morgan Phalen már dolgozott korábban a sokszor emlegetett ikonikus FT csapattal, a Justice-szal, akik ugye most a produceri oldalon segítették a “Reborn” kiadását.

 

 “Renegade”- Kavinsky ft. Cautious Clay 

Cautious Clay számomra ismételten full ismeretlen volt, utánaolvasva látható, hogy egy feltörekvő R&B arcról van szó. És nem is akármilyenről: “Cold War” című számát például Taylor Swift is mintázta a “London Boy” trackben (!!!). C.C. igazi, felszálló ágban törtető fiatalember, ennek megfelelően gurul a szekér:  Taylor Swift lemeze mellett már dolgozott John Legend 2020-as anyagán is, ami azért elég jó kilátásokat jósol a producer-dalszerző világban. És itt sem vallott szégyent a fiú.



 “Goodbye”- Kavinsky ft. Tellier 

Sebastien Tellier, francia zenész-producer még az Eurovízión is versenyzett annak idején. Ő is a Record Makers kiadónál tolja, így Kavinsky-vel egy alomból jöttek. Na, de máshonnan is ismerik egymást az urak:

Még 2001-ben szerepeltek együtt a “Nonfilm” című francia moziban, emellett Kavinsky volt lakótársa, a remek producer Mr. Oizo által rendezett “STEAK” c. film zeneszerzésében is tevékenykedett, amellett hogy színészként is feltűnjön benne (Kavinsky-val együtt).

Tellier, bár bevallottan pop előadó, több French Touch előadóval is dolgozott az évek során: példának okáért kiemelném, hogy összesen 2 ember van, akinek Guy-Manuel de Homem Christo producerálta egy kislemezét a Daft punk/Crydamoure keretein kívül: Na kik azok? Kavinsky és Tellier. 

Érdekesség, hogy -mint azt Kavinsky esetében is láttuk- Telliernek is van kapcsolódása The Weeknd-hez: az akkor még feltörekvő kanadai sztár Tellier 2005-ös, “La Ritournelle” c. számát mintázta a 2013-as “Kiss Land” trackjében az azonos nevű debütalbumán. Azért az nem kis flex!

 

 “Zenith” Kavinsky ft. Prudence & Phalen 

Prudence egy, a többi közreműködőhöz hasonlóan ismeretlennek tűnő, ámbár(!) jellegzetes női vokál. Valahonnan rohadtul ismerős.

Prudence neve -a többiekkel ellentétben- talán már nekünk, egyszerű európai zenehallgatóknak is derenghet: csak annyit kell mondani, hogy The Dø. Igen, ő a csaj énekes a parkolópályára rakott The Dø-ből, mivel a két tag a szólóprojektjeiken dolgozik épp. Ennek ékes példája ez a collab is.

Ha esetleg mégsem mondana semmit, akkor itt van a kiváló I origins főcímdala, illetve hogy itt is legyen egy HMDPSZ,  ők csinálták szerintem az egyik legjobb DP feldolgozást (kedvenc számomból) az Instant Crush-ból.


 “Horizon”- Kavinsky x Phoenix 

Bár a spotin nem látszik, de a Phoenix is segítette a lemez elkészültét. Említettem, hogy Kavinsky nem nagyon használt plugineket új albumán. Az analóg hangszeres részeket így pedig a francia alter rock banda, a Phoenix játszotta fel. Na de kik ezek a srácok?

Jöjjön a Google és a varázsszó, a “Daft Punk”.:

Egyből kiderül, hogy a Phoenix kötődése a francia elektronikus zenéhez jó régi:

Laurent Brancowitznak, a Phoenix alapítójának volt egy rövid életű, 3 fős zenekara, a “Darlin'” nevű formáció. Két zenésztársa pedig nem más volt, mint  Daft Punk két embere, Bangalter és de Homem-Christo.